Érdekes felvetés, sok dolog eszembe jutott róla. Csak kérdés, hogy egy teljesen radikális demokráciában mennyire képviselődnek azoknak az érdekei akiknek (és ők általában alacsonyabb osztályhelyzetűek) nincs idejük vagy kedvük résztvenni benne.
Egyébként szerintem az általános jelenségre való válaszötletekben (márminthogy a demokrácia deficit) Magyarország nem áll olyan rosszul a magyar progresszió, akár a balliberális, akár az újbalos, akár a "civil" közegében. Lehet, hogy éppen azért mert ott nagyobb a deficit. Erről a nyáron írtam, elnézést a shameless plug-ért, de tényleg ez jutott róla eszembe, mert erről szól és örülök, hogy másnak is eszébe jutott: https://bylinetimes.com/2024/09/30/hungary-viktor-orban-populism/
jah, hát amúgy végéről kitöröltem egy bekezdést, ami kicsit kifejtette ez a raddem dolgot, itt semmiképp nem bázisdemokráciára gondolok, amit a "ráérők zsarnokságának" szoktam hívni, de kifejtés nélkül persze tök legit, hogy ilyen dolgokra asszociáltál. egyetértek, hogy a ráérők zsarnoksága nem lenne jó kiút :D

amúgy nekem ez az interjú pár éve nagyon tetszett, nem mindenben értettem egyet, de a "lottokrácia" dolog, az nekem elég szimpi https://www.thenation.com/article/politics/helene-landemore-open-democracy/