Kicsimmel áramkimaradásokba'

Legtöbben értesülhettetek, de ha nem, akkor mondom most: tegnap teljes Spanyolország és Portugália területén, nem sokkal 12 után leállt az áramszolgáltatás, és csak az este és az éjszaka folyamán tért vissza. Az áramkimaradás nyomán persze leállt a vonat-, villamos- és metróforgalom nagy része, lebénultak a repülőterek, bezárt a boltok nagy része, leálltak a jelzőlámpák és összeomlott a telekommunikáció, vagyis telefonálni szinte alig lehetett, mobilnet pedig egyáltalán nem volt.

Információhoz így alapvetően két módon lehetett jutni:

• ha sikerült hívást intézni az Ibériai-félszigeten kívülre, akkor az ottaniak el tudták olvasni a híreket, elsőre nekem is a szüleim olvasták be a román és magyar sajtó cikkeit;

• Barcelona utáin végigbringázva sokakat láttam egy-egy nyitott autó köré gyűlve rádiót hallgatni, a vezető napilap, az El País publicistája pedig rövid kis ódát is kanyarított tegnap a régivágású tranzisztoros rádióknak.

Nem akarnám túlzottan filozófikus magasságokba emelni ezt a fél napnyi áramkimaradást, főleg úgy, hogy az USA-val ellentétben Európában az áramszünetek száma inkább csökkenő tendenciát mutat. Két apróságon azért mégiscsak elgondolkodtatott ez az egész.

It’s the energy, stupid!

Abban a nem-is-tudom-milyennek-nevezhető, talán posztmodern kapitalizmusban, amiben élünk, a fogyasztás valahogy varázsosodott, mitologizálódott. A fogyasztás fontos eleme a kapitalizmus minden válfajának, de ma valahogy inkább mintha egyéni történeteket, többletjelentéssel bíró, egyedi dolgokat szeretnénk fogyasztani, így a gazdasági tevékenység és a mindennapi életünk egy jelentős része is ezeknek a többletsztoriknak a szövésével (szó szerint, spinneléssel) megy el, és közben egyre távolabb kerülünk az alapvetésektől, a fogyasztásunk alapvetéseitől is.

Akármennyire is szofisztikált dologokra képes már a mesterséges intelligencia, a tegnapi nap során b*szhattuk a ChatGPT-t, végső soron a bringa és rádióhullámok segítettek, este pedig a gyufa és a gyertya. Meg hogy szerencsére fel volt töltve az ebook-olvasó aksija, így a sötétben is lehetett olvasni :))

Ebből az utolsó mondatból is látszik, hogy nem valami ilyen bezzeg-a-régi-jó-dolgokból-nem-maradt-semmi derpegést akarok itt tolni, inkább csak arra felhívni a figyelmet, hogy random emberekként mennyivel többet tudunk a legújabb mesterséges-intelligencia-verzióról, cipőről, arckrémről, koncertről, woke-ságról és antiwoke-ságról, mint azokról az alapinfrastruktúrákról, amelyektől mind ezek a derivatív fogyasztási rétegek működnek. Tehát arról, hogy például milyen állapotban vannak az elektromos vezetékeink.

Inkább úgy is mondhatnám, hogy a teljesen egyénre szabott, közösségi média által, ööö, mediált, na jó, közvetített történetvilágainkban, ahol az árucikket a hozzájuk kapcsolódó történetek teszik jelentőségteljessé, értelmessé, ott pont az életünk legfontosabb árucikkeinek nincsenek története, izgi sztorija.

Az a súlyos, hogy nem létezik, közérthető, átfogó beszédmód ezekről a kérdésekről, valami, ami félútón lenne a kontextus nélküli rövidhír és a bonyolult tudományos elemzés között. Vagyis minimálisara csökken a társadalmi megismerés ezekben a kérdésekben.

Pedig hát a következő évtizedeink még az eddigieknél is inkább az elektromos áramról fognak szólni - a dekarbonizációnak ugyanis ez az iránya: minél több, nem üvegházhatású (tehát vagy megújuló, vagy nukleáris) energiaforrásból termelt elektromosság. És ebben az összefüggésben jó lenne érteni, páldául az olyan dolgokat, hogy

• hogyan is működik egy ország vagy kontinens energiaellátása;

• hogyan képződik meg az elektromos áram ára;

• mit jelent az, hogy Kína a történelemben először leállás nélkül újratöltött egy thoriumreaktort;

• mit jelent, hogy az új német kormány gazdasági minisztere várhatóan a világ egyik legnagyobb áramszolgáltató magáncégének egyik topmenedzsere lesz.

Mondd még egyszer, hogy nincs társadalom!

Ebben a szépen mindenkinek egyénire fazonírozott mikrovilágban a valamennyire is létező energianarratíváink is individualizáltak. A texasi konzinak a hálózatról teljesen leválasztható ház teteji napelem vagy benzines generátor, a zöld progresszívnak pedig a (*dobpergés*) ház teteji napelem.

Viszont ahogy a Damage Magazine-ban pont tegnap (véletlen?!) megjelent esszé rámutat, az elektromosság alapvetően TÁRSADALMI infrastruktúra: egy gigantikus KÖZÖS tervezési apparátust feltételez, amely biztosítja, hogy az áramtermelés mértéke minden adott pillanatban megegyezik az áramfogyasztás mértékével, vagy ha nem is egyezik meg teljesen, de nagyon szűk sávon belül fluktuál az eltérés. Ellenkező esetben az egész hálózat összeomlik, ez történt tegnap Spanyolországban is: valamilyen eddig még nem feltárt okból az épp meglévő szükséglet 60 százalékára 5 másodpercig nem volt meg a kínálat, így a teljes rendszer leállt.

Én ezt eddig nem tudtam. Azt feltételezem, sokan vagyunk még így. És akkor adja magát a kérdés, vajon beadunk eleget a közösbe, hogy ezt az egész gigantikus apparátust, amely nélkül leáll a teljes életünk, az egyéni kis nünükénktől egész termelőágazatokig, szóval hogy ezt az egészet megfelelő színvonalon fenntartsuk és fejlesszük? És vajon a közösbe beadott források elköltésénél megfelelő prioritási besorolást kap ez a terület?

Amúgy kommenteljetek be műalkotásokat, popkulturális cuccokat, amik valamilyen módon az elektromossághoz kapcsolódnak!