Dekódolni Trump alelnökjelöltjét

J.D. Vance és a jobboldal munkásbarát fordulata: kajak vagy kamu?

Az elmúlt évek egyik legérdekesebb fejleménye, hogy az európai és amerikai jobboldal megpróbál “munkásbarát” fordulatot venni és szakítani az elsősorban nagytőkének és gazdagoknak kedvező, piaci fundamentalista álláspontjával. Ezzel párhuzamosan arra is mutatnak jelek, hogy a hagyományos jobbközéppel szakító, populistának mondott jobboldali politika a jövedelmi hierarchia alsóbb rétegeiben, tehát a baloldal hagyományos bázisának körében hódít.

Szóval van próbálkozás felülről, az újjjoboldali elitek részéről, és van fogadókészség a bérből és fizetésből élők körében is. De ahogy, mondjuk, a brutálkudarcos Boris Johnson-kísérlet Nagy-Britanniában megmutatta, ez a történelmi jelentőségű politikai átrendeződés nem biztos, hogy egynél több választási ciklusra szól, tehát nem is biztos, hogy valóban stabil átrendeződés.

Szóval a dolog képlékeny, ami biztos, hogy vannak komoly politikai szereplők, akik megkísérlik stabilizálni ezt az átrendeződést, vagyis választási ciklusokon átívelően megtartani.

Donald Trump frissen megnevezett alelnökjelöltje, JD Vance ilyen figura: a közép-nyugati rozsdaövezetben, az ópiátválság által súlytotta anyja mellett felnőve (és mindezt a Hillbilly Elegy c. bestseller memoárjában megörökítve), egy átlag republikánusnál hitelesen mutatkozhat az elfelejtett munkásosztály képviselőjeként. Erőteljesen utasít el pár amerikai jobboldali dogmát, kritizálja a szabadkereskedelmet, a túlzott tőkekoncentrációt és az amerikai gazdaság trösztösödését, a techszektor monopolisztikussá válását, szimpatizál a szakszervezeti mozgalommal, európai mintájú ágazati béralkukat preferál, stb.

Közben viszont Peter Thiellel közösen kockázati tőkebektetett, élvezi a Szilícium-völgy anarcho-kapitalista, kriptovalutamániás, gyakran messiástudatos részének támogatását.

Bár mozgalmas volt az elmúlt egy-két hét az amerikai politikában, engem elsősorban a JD Vance politikai karaktere és figurája érdekelt, és a lent felsorolt tartalmak nagyon sokat segítettek végiggondolni a látszólagos ellentmondásait, szimpatikus és kifejezetten ellenszenves gondolatait. Vagyis a politikai vízióját és hogy mi következik ebből.

1.

A gazdasági populista, baloldal felé nyitott, idoszinkratikus értelmiségi jobboldal egyik lefontosabb figurája, Sohrab Ahmari Vance-portréja a New Statesmanben.

The Vance of 2016 ended his memoir preaching a classic middle-class message of self-help for the people he’d left behind in Appalachia. By 2020, however, he had converted to Roman Catholicism, and would cite the Church’s social teaching in talking about the structural causes of poverty and dysfunction, not least the destruction of dignified industrial jobs under free-trade neoliberalism.

2.

Az amerikai trösztellenes mozgalom egyik legélesebb eszű aktivistája, politikai kommentátora, Matt Stoller azt szálazza szét saját Substackjén, hol vannak affinitási pontok a “munkáspárti” vonal és a Thiel-Musk-szerű kapitalista titánok nézetei között, és hol mennek ezek élesen szembe egymással.

Politicians are leaders of coalitions of people who don’t align on everything, their job is to bridge those differences as long as they can. In opposition, that’s easier, since all you have to do is get people to agree they don’t like the guy in charge. For now, a crypto-boosting venture capitalist and a citizen in East Palestine who feels betrayed by the railroads don’t have to agree on anything except they don’t like Joe Biden. Moreover, Vance is a venture capitalist, and a working class Ohio kid, so he can appear as either, just as Biden could code as a safe politician and as a populist.

3.

Hasonlókban van Adam Tooze gazdaságtörténész is ebben a podcastban, amiben amúgy azt is elmagyarázza, mi a különbség a Szilícium-völgy különböző frakciói, a Zuckerberg-Pichai-Bezos vonal és a Thiel-Musk vonal között.

4.

És a mindig insightful Scheiring Gábor arról, mit is implikál, ha tényleg stabilan beállna az a helyzet, hogy a tekintélyelvű újjobboldal a munkásosztály képviselője. Azért is külön releváns, amit Gábor itt ír, mert ezt a fajta politikai átrendeződést - vagyis a munkásosztály átvándorlását balról jobbra - a magyar kontextusban épp ő mutatta be Egy demokrácia halála c. könyvében.